Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Navracsics: Európa meggyőzhet minket, de nem kényszerítenek

A politikai érzékenység tette szükségessé, hogy a miniszterelnök is felszólaljon az Élet menetének védelmében - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az Élet menetére rászervezett Adj gázt! elnevezésű demonstrációról Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a kormány akár a bíróságig is elmegy a motoros vonulás betiltása ügyében, és a politikai érzékenység tette szükségessé, hogy a belügyminiszter és a miniszterelnök is megszólaljon.

Ha nem szólalt volna meg a miniszterelnök, akkor mindenki azt követelné, hogy ő is szólaljon meg - tette hozzá a miniszter, aki úgy gondolja, ez egy politikailag rendkívül érzékeny téma.

Az alaptörvény negyedik módosítása miatti újabb európai bírálatok ügyében a tárcavezető azt mondta: vitákra lehet számítani, de a kormány által kijelölt irány nem változik,

Mint fogalmazott, "nem lesz olyan lépés, amivel kényszerítenek minket, olyan viszont lehet, hogy a párbeszéd során meggyőznek minket".

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kitért arra is, még mindig vannak kétségei afelől, hogy a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin megkezdi büntetését Magyarországon.

Jogilag a magyar kormány kikényszeríteni nem tudja, hogy Magyarországra jöjjön. Nekünk minden hatóság, és különösen Tobin jóravalóságára, jóindulatára, becsületére és lelkiismeretére van szükségünk. Most az ír igazságügy-miniszter a mi oldalunkon áll. Tudom, hogy az ír közvélemény is a mi oldalunkon áll. A másik oldalon Tobin áll - fogalmazott.

Nemrég a közigazgatási és igazságügyi miniszter személyesen garantálta ír kollégája kérésére, hogy a jogerősen elítélt férfi Írországban folytathatja büntetését, amennyiben annak letöltését Magyarországon kezdi meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×