Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vannak pozitív jelek a lakáspiacon

Már látszanak a növekedés jelei a lakáspiacon - mondta az FHB Bank üzleti vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Harmati László szerint az FHB-n kívül másik két banknál is elérhető, újonnan bevezetett kamattámogatott hitelkonstrukció új lendületet adhat a keresleti oldalon.

A lakásárak idén elérték mélypontjukat, ám 2012 első és második negyedéve között már növekedés tapasztalható - mondta az FHB Bank üzleti vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Harmati László szerint azért érdekes a 0,7 százalékos növekedés, mert időközben megindultak a végrehajtások. A szabadpiaci árértékesítéseknél is inkább nyomott árakról lehet beszámolni és a kínálati áraknál is ez látszik, de a növekedés első jelei már mindenképpen látszanak - tette hozzá.

A lakásárindex mellett azonban más pozitív jelek is tapasztalhatók - közölte Harmati László. Kifejtette: Az új lakásépítési engedélyek száma nagyobb volt, mint az új építések száma. Mindez alacsony szinten játszódott le, de azt jelzi, hogy a fejlesztők, az új lakást építő magánszemélyek jövőbe vetett hite a lakáspiaccal kapcsolatban megváltozni látszik.

Harmati László úgy vélte, hogy az FHB-n kívül másik két banknál is elérhető, újonnan bevezetett kamattámogatott hitelkonstrukció új lendületet adhat a keresleti oldalon. Ez egy olyan erőteljes mozgató erő, hogy az egyébként nyomott lakáshitel-piacon jó esetben duplázódást, pesszimistán pedig 50 százalék növekedést okozhat. A lakásforgalmon és a lakáspiacon új keresletet fog generálni úgy, hogy közben megmozgatja az önerőt is - vélekedett.

Az FHB Bank üzleti vezérigazgatója aláhúzta: egy idén felvételt nyert egyetemi hallgató szüleinek kamattámogatott hitelre lakást vásárolni már Budapesten is jobban megéri, mint négy évig bérelni egy ingatlant.

Harmati László szólt arról is, hogy idén eddig 10 százalékkal növekedtek a földárak Magyarországon. Az árnövekedésben azok a területek vezetnek, amely eddig leszakadóban voltak. Példaként említette az észak-magyarországi régiót és észak-alföldi régiót.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×