Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Századvég: stabil a Fidesz előnye

A Századvég augusztus végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben a nyár utolsó hónapja folyamán sem tapasztalhattunk szignifikáns változásokat, a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat.

2012. augusztus végén a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest stagnál - derül ki a Századvég kutatásából.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliushoz képest nem változott, a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Augusztus végén a pártok erőviszonyai nem mutatnak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalék, az MSZP ebben a közegben 14 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6 százalék, a Jobbiké 10 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 1 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 40 százalékon, a szocialisták 26 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 20 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A Demokratikus Koalíció ebben a dimenzióban 3 százalékon áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×