Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Folytatódik a Magyary-program

Pénteken délelőtt mutatják be a tavaly megkezdett közigazgatás-fejlesztési terv, a Magyary-program folytatását.

A Magyary Zoltán volt kormánybiztos és egyetemi tanár nevét viselő közigazgatás-fejlesztési program első kiadását tavaly júniusban mutatta be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Célja a többi között a közigazgatás korszerűsítése, az államigazgatási rendszer átláthatóbbá tétele, szolgáltatásainak ügyfélközpontúbbá formálása, valamint az eljárások egyszerűsítése volt.

Meg is indult a közigazgatási szervek csökkentése, így a tárca közleménye szerint az akkori 640-ből mára kevesebb mint 320 működik, sőt, több ezer kiüresedett és elavult jogszabályt iktattak ki a jogrendszerből az egyszerűsítés jegyében.

A második, az idei évszámra utalva 12.0-ás verziószámú Magyary-program az új célkitűzések előtt górcső alá veszi az elmúlt év eredményeit és a meg nem valósított célokat is. Információink szerint felrója a program végrehajtóinak, hogy nem kellőképpen javították az eljárások gyorsaságát és hatékonyságát.

A programot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mutatja be, majd a budapesti rendezvényen Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos ismerteti a részleteket.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×