Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lemond Fülöp Sándor ombudsmanhelyettes

A Heti Válasz szerint szerdán benyújtja lemondását az Országgyűlés elnökének Fülöp Sándor, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékekért felelős helyettese, aki döntését azzal indokolja, hogy a jogszabályi és hivatali körülmények miatt érdemben nem tudja ellátni a feladatát

A hetilap online kiadásában az olvasható, a volt környezetvédelmi ombudsmannak a szeptember 1-jén hatályba lépő lemondással az a célja, hogy felhívja a figyelmet: a rendszerváltást követő néhány lelkes év után a környezet védelmét állandóan háttérbe szorítják a gazdasági érdekekkel szemben.

Fülöp Sándor szerint az alaptörvényben részletesen szerepel a jövő nemzedékek érdekeinek védelme, illetőleg az, hogy a védelmet helyettes alapjogi biztosnak kell ellátnia. Ezt az alkotmányos rendelkezést azonban semmilyen alsóbb szintű jogszabály nem hajtotta végre. Emellett álláspontja szerint az önálló környezetvédelmi ombudsmani hivatal felszámolása lényegében alkotmányellenes volt, aminek következtében az egészséges környezethez való jog védtelenné vált.

A Heti Válasz szerint a biztoshelyettes ma küldi meg lemondólevelét az Országgyűlés elnökének.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×