Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hamarosan használhatják a nyomkövető karperecet - lapszemle

A Magyar Nemzet szerint decemberben tesztelheti a nyomkövető karpereceket a rendőrség, míg a Népszabadság arról ír, hogy a levéltárban nincs nyoma Csatáry László büntetőügyének.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság rövidesen kiírja a közbeszerzési eljárást a házi őrizetbe helyezett gyanúsítottak ellenőrzését lehetővé tévő nyomkövető karperec elektronikai rendszerének kiépítéséről. A lap emlékeztet: az eszköz használatának a törvényi háttere már jórészt adott, azonban az alkalmazás feltételeit még nem szabályozták.

A Népszabadság szerint egyelőre nincs nyoma annak, hogy Csatáry Lászlót 20 év börtönbüntetésre ítélték Magyarországon, az Országos Levéltárban ugyanis nincsenek iratok a vélelmezett perről. Az egykori kassai gettóparancsnok a gyanú szerint csaknem 16 ezer zsidó deportálásában közreműködött.

Az Index arról ír, hogy augusztus közepén még a szocialista politikusból fideszes médiaszemélyiséggé váló Csintalan Sándor vette volna meg a Népszabadságot, most azonban az MSZP pártalapítványa bejelentette, hogy megvásárolná a napilapot a Ringier-től, és nem alkudozik.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. autóbusz-beszerzési pályázata újabb szög lehet a magyarországi autóbuszgyártás koporsójába, ráadásul közvetve több száz vállalkozás kerülhet veszélybe. A magyar autóbuszipar kapacitásai évi több mint ezer jármű előállítását tennék lehetővé, ehhez képest a cégek kevesebb mint százötven autóbuszt tudnak eladni.

Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, hogy a BKK 150 új autóbusz üzemeltetésére vár ajánlatot, de a tendert úgy írták ki, hogy eleve kizárták a magyar gyártású járműveket. A szövetség cégei a kiírásban szereplő paramétereknek nem tudtak induláskor pontosan megfelelni.

A Portfolio.hu egy amerikai felmérés tanulságos eredményeit ismerteti. Az emberek túlnyomó része nagyra tartja a gazdagokat, a válaszadók közel fele szerint okosabbak és keményebben dolgoznak az átlagosnál. Ugyanakkor a többség szerint a gazdagok kapzsik, és túlságosan kevés adót fizetnek. Sőt, a válaszadók egyharmada szerint a tehetős emberek nem becsületesek.

A Penzcentrum.hu azzal a hírrel szolgál, hogy már három bankban is igényelhetőek az új kamattámogatott lakáshitelek. A használt lakás vásárlására is fordítható otthonteremtő kölcsönök szocpollal is felvehetőek, de akár lakás-takarékpénztári megtakarítással is kombinálhatóak.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×