Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az új köznevelési törvény legfontosabb elemei

Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben, tankötelezettség 16 éves korig - ezek a fokozatosan életbe lépő új köznevelési törvény szeptembertől hatályos legfontosabb pontjai.

Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint az új szabályozás teljes hatálybalépéséig a közoktatásról szóló 1993. évi törvény adott kérdésre vonatkozó rendelkezései érvényesek, így tehát annak hatályon kívül helyezése is fokozatosan történik.

Már a most induló tanévtől változás, hogy a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni.

A tankötelezettség befejeződésére vonatkozó szabály szintén most szeptember 1-jétől hatályos, azzal az átmeneti rendelkezéssel együtt, amelynek értelmében először azok számára csökken 16 évre a tankötelezettségi korhatár, akik a 2011-2012. tanévben nyolcadik vagy ennél alacsonyabb évfolyamra jártak.

Az iskoláknak 2012. december 31-ig kell felülvizsgálniuk pedagógiai programjukat a törvénynek, illetve a kerettantervnek való megfelelőség szempontjából. Utóbbit rendelet szabályozza majd. Ugyanerre az időpontra kell az iskolákban a szakmai munkaközösségek számát legfeljebb tízben megállapítani.

Az új törvény alapján 2013. január 1-jével kerülnek a települési önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények állami fenntartásba, ugyanakkor a települési önkormányzatok köznevelési szerződés keretében vállalhatják az intézmények működtetését. Ekkortól adja az eddig önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek megbízását az oktatásért felelős miniszter.

Szintén ekkor lépnek hatályba a pedagógiai szakszolgálatokkal kapcsolatos változások, részleteit rendelet szabályozza majd.

Jövő év január 1-jétől érvényesek a tankötelezettség kezdetére vonatkozó szabályok is. 2013. január 1-jéig a nem állami fenntartók felülvizsgálják intézményeik alapító okiratát.

A törvény legtöbb újdonságát a 2013-2014-es tanév kezdetén vezetik be. Ekkor lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás, a pedagógus-életpályamodell, a magasabb bérezésük és a pedagógusok új típusú munkaidő-számítása.

Szintén akkortól hatályos az intézményvezetők létszámára és óraszámaira vonatozó passzus, illetve a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők létszámára vonatkozó szabályozás.

Akkor változik a gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő és más alkalmazottak létszámának meghatározására vonatkozó szabály, az új finanszírozási szabályok, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak bérét és annak járulékait a központi költségvetés finanszírozza.

A következő tanévben indulnak a köznevelési Híd-programok, és akkortól érvényesek az új csoport- és osztálylétszámok is.

Akkor vezetik be az általános iskolákban felmenő rendszerben az erkölcstant és a helyette választható hittant, és jövő szeptembertől kell nyolc gyermek esetén a szülők kérésére óvodát vagy alsó tagozatot szervezni a kistelepüléseken.

A tankönyvek attól a tanévtől válnak fokozatosan ingyenessé az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban.

2014. szeptember 1-jétől kötelező hároméves kortól óvodába járni, és hatályba lépnek az ezzel kapcsolatos kivételekre vonatkozó szabályok. A törvény hatálybalépésekor működő nyelvi előkészítő évfolyamon, továbbá - a nemzetiségi nevelés-oktatás kivételével - a két tanítási nyelvű nevelés-oktatásban a 2014-2015. tanév végéig teljesíteni kell a külön jogszabályban meghatározott feltételeket.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×