Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tarlós: Nem maradhat projektek nélkül a Városháza

A főpolgármester szerint nem marad projektek nélkül a budapesti Városháza a 2014-től 2020-ig terjedő európai uniós finanszírozási ciklusban.

Tarlós István főpolgármester az M1 reggeli műsorában Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének korábbi szavaira reagált. A főpolgármester az ellenzéki politikus felvetésére, hogy az előző vezetés minden fontos tendert előkészített azt mondta: éppen az volt a probléma, hogy a 2013-ig terjedő uniós támogatási ciklusra egyetlen egy projekt sem volt előkészítve.

Jelezte, hogy mindeközben elindult az 1-es és a 3-as villamosprojekt, a budai fonódó villamos beruházás, megoldódik a CET ügye, visszavásárolták a Fővárosi Vízműveket és kormánytámogatást kapott négy nagy közlekedésfejlesztési beruházás. Megerősítette: jelenleg 75 százalék körüli a négyes metró készültsége.

A Szent Gellért téri csőtörésre utalva megjegyezte: a hátralévő műszaki feladatok veszélyeztetik legkevésbé a metró átadását, a jogi, pénzügyi problémák - így a korábbi szerződésből adódó 120-130 milliárd forintos kivitelezői többletkövetelés - sokkal inkább.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×