Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megvásárolná a Népszabadságot a Szabad Sajtó Alapítvány

Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól - mondta el Kránitz László, az alapítvány vezetője.

Tájékoztatása szerint az alapítvány kuratóriuma hétfői ülésén korrektnek ítélte azt az ajánlatot, amelyet a Ringier tett a napilap többségi - 70,7 százalékos - tulajdonrészének eladására. Az ajánlatra a hónap végéig kellett válaszolnia a szocialista párt alapítványának, amelynek elővásárlási joga van a részvényekre.

Az ajánlat részleteiről - üzleti titokra hivatkozva - Kránitz László nem adott felvilágosítást, de az MTI kérdésére elmondta: rendkívül távol állnak a valóságtól azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az alapítvány (amely jelenleg kisebbségi, 27 százalékos tulajdonosa a Népszabadságnak) egy euróért vehetné meg a lap többségi tulajdonrészét.

Kránitz László azt mondta: belátható időn, azaz pár hónapon belül szeretnék lebonyolítani a Ringier tulajdonrészének megvásárlását, és ezt a svájci kiadónak hétfőn küldött válaszukban is jelezték.

A Magyar Nemzet augusztus közepén arról írt, hogy Csintalan Sándor korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, a Hír TV volt műsorvezetője felvette a kapcsolatot a Ringier cégcsoporttal és közölte velük a Népszabadság megvételére vonatkozó szándékát.

A Ringier a múlt év végén még a Népszabadságban meglévő 27 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról tárgyalt a Szabad Sajtó Alapítvánnyal, ezt akkor a kiadó ügyvezető igazgatója is megerősítette.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×