Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Gárda-rendezvénynél sem lehetett mérlegelés

A bíróság nem mérlegelheti a közigazgatási határozatokban nem szereplő indokokat, és azokat nem egészítheti ki - közölte a Fővárosi Törvényszék a Magyar Gárda megalakulásának évfordulója alkalmából szervezett rendezvényt megtiltó közigazgatási határozattal kapcsolatban.

A tájékoztatás szerint a vonatkozó jogszabályi előírások értelmében bármely közigazgatási határozat felülvizsgálata során a bíróság kizárólag az adott közigazgatási döntés jogszerűségét bírálja el.

A "Fővárosi Törvényszék döntése során nem mérlegelhette a BRFK határozatában nem szereplő, a rendezvény céljával, eszmeiségével összefüggésben utólag felvetett szempontokat, minthogy azt sem vizsgálhatta, hogy a más néven, más szervezet által bejelentett rendezvény szervezői, vagy annak résztvevői mennyiben vettek vagy vesznek részt a bíróság által betiltott Magyar Gárda mozgalom tevékenységében" - tudatta a szervezet.

Azt is jelezték, hogy a bírósági döntések kereteit a hatályos jogszabályi rendelkezések jelölik ki. A bíróságok számára nem választás kérdése, hogy betartják-e azokat, a döntéseket sem a közhangulat, sem pedig, egyéb, az eljárás keretein kívül eső körülmény nem befolyásolhatja - írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) még márciusban bejelentett felvonulás megtartását a rendőrség korábban megtiltotta. Az eseményen a bíróság által betiltott Magyar Gárda öt évvel ezelőtti, 2007. augusztus 25-ei megalakulásáról kívántak megemlékezni. A bejelentő jogorvoslati kérelmének azonban a Fővárosi Törvényszék helyt adott, így a rendőrségnek tudomásul kellett vennie a rendezvényt. A Kormányszóvivői Iroda ezzel kapcsolatban azt közölte: a kabinet tiszteletben tartja a bíróság döntését.

A jogerősen betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójáról megemlékező rendezvény jelenleg tart a Hősök terén.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×