Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bírák nyugdíjazása: a bírói egyesület vezetője jogalkotói lépést vár

A kormány nem köt olyan megállapodást ami ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője - aki a Pécsi Ítélőtábla elnöke is - hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta: az egyesület foglalkozik majd az Alkotmánybíróság (Ab) döntése nyomán kialakult helyezettel, felméri a tagság véleményét, és ezután alakítja ki állásfoglalását.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban a megyei és táblaelnökökkel együtt az egyesület is jelezte tiltakozását a bírák nyugdíjszabályainak változása miatt, tavaly májusban pedig a kormánypárti képviselőkkel folytatott konzultáción azt szorgalmazták, hogy 65 év legyen a korhatár, amely Makai Lajos szerint a bírák többsége számára is elfogadható lenne.

"Mi időben szóltunk, hogy nem jó ez a szabályozás, de nem volt kellő befolyásunk az események menetére" - tette hozzá.

Az elnök szerint az egyesület feladata a jelenlegi helyzetben az lehet, hogy a jogalkotónál felvesse a megsemmisített nyugdíjszabályok helyett új, alkotmányos, a bírák számára is méltányos rendelkezések megalkotását.

Arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget az egyesület részéről a bírák egyéni jogérvényesítésének, például munkaügyi bírósághoz fordulásának támogatására, Makai Lajos úgy válaszolt: a közös fellépésre nem sok esélyt lát, feltehetően a bírák egyénileg intézik majd ezeket az ügyeket, már csak azért is, mert esetenként, egyénenként eltérő követelésekről lehet szó. A munkaügyi vagy polgári bíróságokhoz intézett beadványokban felmerülhet a visszahelyezés, az elmaradt jövedelem vagy akár különböző jogcímeken a kártérítés is.

Az Ab-határozat lélektani hatásairól szólva az elnök úgy fogalmazott: nehéz megjósolni a következményeket. Azoknak a kollégáknak, akik sérelemként élték meg nyugdíjazásukat, elégtételt jelenhet a döntés, ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a már megnyugodni látszó szenvedélyek újra felkorbácsolódnak.

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette.

A testület megállapította, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő bírák kötelező felmentésének szabályozása formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket.

Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.

A testület szerint a bírák felső korhatárát a jogalkotó viszonylag szabadon állapíthatja meg, azonban a felső korhatár csökkentésével járó új korhatárt csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bírák elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet bevezetni.

Az Ab határozatához a tizenöt tagú testületből heten fűztek különvéleményt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×