Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sikeresen zárult a Comenius-program

Véget ért a Comenius-program, amelynek révén az elmúlt hat évben több mint tizenkétezer szociálisan rászoruló hallgató kapott kiegészítő ösztöndíjat, összesen 2260 millió forintot. A támogatást a Demján Sándor Alapítvány biztosította.

A Demján Sándor Alapítvány 2006 októberében indította ötéves felsőoktatási programját; 10 hónapon keresztül 20 ezer forintot kaphattak olyan, műszaki vagy gazdaságtudományos képzésben részt vevő hallgatók, akik szociálisan hátrányos helyzetűek. A kiegészítő ösztöndíj kilenc tanintézményben volt elérhető.

Demján Sándor szerint sikeres volt a Comenius-program, és valóban azok kapták a juttatásokat, akik megérdemelték; a hallgatói önkormányzatok igazságos döntést hoztak.

Ács Tamás, a Demján Sándor Alapítvány koordinátora elmondta: a program olyan sikeres volt, hogy egy évvel meg kellett hosszabbítani.

"2006 októberében hirdettük meg az eredetileg öt évre szóló felsőoktatási támogatási programot. Ezt később a nagy érdeklődésre való tekintettel, az intézmények kérésére egy évvel meghosszabbítottuk. Az elmúlt hat évben több mint tizenkétezer szociálisan rászoruló diák kapott kiegészítő ösztöndíjat, összesen 2260 millió forintot A rendszerváltás óta nem volt ilyen volumenű kezdeményezés, és azóta sincs" - fejtette ki.

Demján Sándor a jövőben a diplomások után a minőségi szakképzést támogatja majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×