Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kövér válaszolt Elie Wieselnek

Elküldte válaszlevelét Kövér László, az Országgyűlés elnöke Elie Wiesel, Nobel-békedíjas amerikai írónak, de egyelőre nem tudni, mi áll benne.

 Az Országgyűlés Hivatalának közleménye szerint a házelnök - tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét - a címzett belátására bízza, hogy nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet.

Elie Wiesel lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjéről, amelyet 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vett át.

A nol.hu idézte a magyar származású Nobel-békedíjas író levelét, amelyben egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és a tanrendbe kerülnek a szerinte szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×