Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Schmitt Pál lemondott

Lemondott a köztársasági elnöki posztról Schmitt Pál. Ezt a parlamentben, napirend előtti felszólalásában jelentette be.

"Isten akarata és az önök bizalma nagy feladat elé állított. Az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ez a rendelkezés számomra azt jelenti, hogy jelen helyzetben kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak" - mondta beszéde végén Schmitt Pál. Kiemelte: elnöki munkáját az alaptörvény és legjobb tudása szerint végezte, feladatának maradéktalanul eleget tett.

Arról is beszélt, hogy fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét. Ezt azzal magyarázta, hogy címét csak a bíróság vonhatta volna vissza.

Schmitt Pál megerősítette, tiszta a lelkiismerete, és közölte, ezért mer a parlament elé állni. A történteket ismét becsületbeli ügyként határozta meg, és úgy fogalmazott: nem engedhet igazából, a közösségi érdekek után most önmagáért is ki kell állnia.

Beszédében azt mondta: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet a parlamenti által hozott törvények szerint. Hozzátette: a kisdoktori dolgozat ügyében félrevezették a közvéleményt.

Azt a kérdést tette fel beszédében: kinek állhat érdekében, hogy Magyarország lejáratásával egy időben becsületében és emberségében meggyalázza az elnököt?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×