Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mesterházy: Az MSZP startvonalhoz állt

A következő két év már nem a stabilizációról és az életben maradásról, hanem a győzelmi stratégia tervezéséről szól - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP újraválasztott elnöke. Mesterházy Attila hozzátette: a nyerészkedő politikusok okozták az egyik legnagyobb kárt.

A nyerészkedő politikusok okozták az egyik legnagyobb kárt az MSZP-nek, hiszen míg a szocialisták 99,9 százaléka becsületes, aközben pár ember törvénysértése, politikai botránya stigmatizálja a pártot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. Az MSZP újraválasztott elnöke szerint ezt a Fidesz kihasználta a kampányban, és a szocialisták most is küzdenek ezzel a kollektív büntetési stigmával.

Meg kell szabadítani a politikát a tisztességtelenségtől, éppen ezért az MSZP párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvénymódosítást nyújtott be, ám ezt nem vették napirendre - fejtette ki.

A szocialisták új alapszabályának egyik legfontosabb eleme, hogy szigorú erkölcsi, etikai szabályokat hoztak. Létrejött a fegyelmi ügyek tanácsa, ezáltal gyorsabban és határozottabban lépnel fel a botrányok esetén, és az elnökség hatáskörét is megerősítették - hangsúlyozta Mesterházy Attila.

A pártelnök kiemelte: az MSZP startvonalhoz állt, a következő két év már nem a stabilizációról és az életben maradásról szól, hanem a győzelmi stratégia tervezéséről és végrehajtásáról. Mesterházy Attila elismerte: eltávolodott a párt a választóktól, de ezen is változtatnak, és például a kelet-magyarországi program kidolgozását helyben végzik.

Fontos, hogy azokat, akik 2006-ban békés tüntetőként nem jogszabályszerű rendőrségi eljárás miatt károsultak, kárpótolják - mondta az elnök. Hozzátette: azok a rendőrök, akik rendőrként jogszerűen végezték dolgukat és megsérültek, azokat is kártalanítsák.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×