Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Handó Tünde válaszol a Velencei Bizottság bírálatára

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke fontosnak tartja a központi igazgatást, ezért szerinte nem kapott túl sok jogkört a parlamenttől. Handó Tünde az InfoRádiónak adott interjújában azt követően beszélt erről, hogy a Velencei Bizottság bírálta ezért a hivatalt, a kormány pedig törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek.

Az előző bírósági igazgatási modellnek komoly problémája volt az, hogy a döntések nem voltak elég operatívak. Egy megüresedett bírói álláshely kapcsán pályázat kiírásáról vagy átcsoportosításról kellett dönteni - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Handó Tünde beszélt arról is, ahhoz, hogy megvalósuljon az erőforrások hatékony elosztása, központi igazgatás és egyszemélyi felelős vezetés szükséges, így a bíróságok a tárgyi és a személyi feltételeket illetően maximális kiszolgálást élveznek.

Arról, hogy a parlament előtt kell majd számot adnia tevékenységéről, az OBH elnöke azt mondta: a kérdezés joga minden párt képviselőjének megvan, és nem gondolja, hogy nehézséget fog okozni a kérdések megválaszolása.

Beszélt arról is, hogy december 15-én 129 bírósági állást hirdettek meg. A pályázatokat a bírósági elnökök határozták meg. Április 1-jével 106 bírósági titkárt neveznek ki, hat-nyolc kívülről kerül a rendszerbe, a fennmaradó egy tucatnyi álláshelyre pedig más bíróságokon dolgozók pályázhattak.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×