Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.23
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Fiktív cégek akadtak fenn a NAV rostáján

Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rostáján.

Idén eddig csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, közülük több mint 400 nem kezdhette meg tevékenységét, mert jogerősen elutasították az adószám megállapítása iránti kérelmét. Az ellenőrzés célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát.

A NAV közleményében felhívja a figyelmet: korábban gyakorlat volt, hogy egyes cégvezetők jelentős köztartozással bedöntötték vállalkozásukat, majd új céget alapítottak. Ennek vet véget az adóregisztrációs eljárás.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a Tisza-szavazókat valamivel nagyobb arányban foglalkoztatták a költségvetési kérdések, mint a fideszeseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×