Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Állami nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni - lapszemle

Több tízezer diploma porosodik az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályán, mert a végzett hallgatók nyelvvizsga hiányában nem tudják azt átvenni, több intézmény ezért már eldöntötte: él a parlament által biztosított amnesztia lehetőségével, és saját vizsgát szervez - írta a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet: a felsőoktatási törvény tavaly év végi elfogadása előtt a parlament rábólintott arra a szabályra, amely szerint 2016-ig nem feltétlenül kell államilag elismert nyelvvizsga a diplomához, a felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy saját szervezésű, általuk meghatározott követelményszintű vizsgát is elfogadnak. Bár a Magyar Rektori Konferencia csak március 26-án fogalmazza meg ajánlásait a kérdésben, több intézmény már elhatározta, hogy él a lehetőséggel.

Az anyacég Cerbona Zrt. után az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó, szintén székesfehérvári székhelyű Cerbona Trade Kft. ellen is felszámolás kezdődött, és további leányvállalatokra is ez a sors várhat - írja a Napi Gazdaság. A Cerbona Zrt. a hitelezőkkel szemben több mint 5,7 milliárd forintos adósságot halmozott fel.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy a fővárosban bruttó 263 ezer forint volt az átlagfizetés 2011-ben, Nógrád megyében viszont csak 150 ezer. Budapesten volt a legmagasabb, 263 ezer forint a bruttó átlagfizetés. Ezzel szemben a megyék közül mindössze három lépte túl a 200 ezres álomhatárt: a legmagasabb Komárom-Esztergom megyében volt.

Importkorlátozásokkal próbálja gátolni a dollárkiáramlást Argentína, az intézkedés az ipari alkatrészektől a francia sajtokon keresztül a Barbie babáig számos terméket érint - olvasható az Index.hu-n. A lépés miatt hiány alakult ki több gyógyszerből, a gyárak leállásra kényszerülnek alkatrészek híján. Közgazdászok szerint ez rossz döntés, amitől nem nő az export, viszont az ország magára haragíthatja kereskedelmi partnereit, ami veszélybe sodorja a válságból való kilábalást.

A Portfolio.hu arról ír, hogy serkenti London a banki hitelezést. A brit kormány betartja ígéretét, és alacsonyabb hitelkamatokhoz segíti hozzá a kisebb vállalkozásokat - közölte a pénzügyminiszter, utalva arra, hogy a Barclays, a Royal Bank of Scotland, a Lloyds és a Banco Santander is csatlakozott a brit kormány ún. Nemzeti Hitelgarancia Rendszeréhez, mely első körben 5 milliárd fonttal támogatja a vállalkozásokat a 20 milliárd font összegű keretből.

Hanganyag: Windisch Judit

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×