Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Schmitt Pál: Az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök vagyok

Schmitt Pál köztársasági elnök "tudomásul veszi" a plágiumgyanú vizsgálatának majdani eredményét.

"Tiszteletben fogom tartani a vizsgálat eredményét" - mondta az államfő a Bruxinfo portálnak adott brüsszeli interjúban, amelyből a Bloomberg amerikai hírügynökség is idézett.

A kérdésre, mit jelent az, hogy tiszteletben fogja tartani a vizsgálat eredményét, így felelt: "Azt, hogy tudomásul veszem."

"A felém irányuló szeretetet és bizalmat változatlanul érzem; nyilvánvaló, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök vagyok" - mondta arra a kérdésre, nem gondolja-e, hogy ez az ügy már annyit ártott a személyének és a köztársasági elnöki intézménynek, hogy távoznia kellene pozíciójából.

"Akik figyelemmel kísérték eddigi pályámat, sportbéli és diplomáciai teljesítményemet, azok változatlanul bíznak bennem" - tette hozzá.

Az államfő az interjúban ismét visszautasította a plágiumvádat: "a plágium vádját messzemenőkig visszautasítom, ez az álláspontom azóta sem változott, függetlenül a részállomásoktól". Hozzátette, "valószínű, az, hogy most, 20 évvel a dolgozat megírása után kerül elő az ügy, annak köszönhető, hogy megpróbáltam segíteni a kormány munkáját, és a törvényalkotásban inkább motor voltam, mintsem fék".

Kifejtette, fel sem merülhet vele szemben a plágium vádja, mert pontosan megjelölte a forrásokat dolgozatában. Hozzátette, "ez nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt, ami írógéppel készült".

Elismerte ugyanakkor, "egy államférfinak, magas rangú politikusnak meg kell méretnie magát minden pillanatban. Nyilvánosság előtt kell élnie, és be kell számolnia a korábbi és jelenlegi dolgairól".

A hvg.hu január 11-én írt arról, hogy Schmitt Pál 1992-es disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Későbbi állítások szerint egyes bekezdések szó szerint megegyeznek a német Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel. A hvg.hu kedden azt közölte, hogy a disszertáció újabb részeinek a forrását azonosította.

Az államfő a MR1 Kossuth Rádiónak adott január 18-i interjúban visszautasította a plágium vádját.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×