Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány jóváhagyta a jegybankkal kapcsolatos intézkedéseket

A kormány a szerdai ülésén megtárgyalta és jóváhagyta azokat a szükséges törvénymódosító intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság (EB) jegybankkal kapcsolatos felvetései indokolnak - mondta a kormányszóvivő az EB szerdai, kötelezettségszegési eljárással kapcsolatos döntéséről szólva.

Giró-Szász András a Duna TV Közbeszéd című műsorában közölte: a jóváhagyott intézkedéseket a kabinet elküldte az Európai Központi Banknak és a magyar jegybank elnökének is véleményezésre, majd ha visszakapja, beterjeszti az Országgyűlés elé. Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára még a szerdai napon felkerülnek ezek.

Arra a kérdésre, hogy az EB szerdai döntése mennyiben hátráltatja az IMF-fel történő hiteltárgyalást, a szóvivő kijelentette: mind a magyar kormány, mind több uniós biztos is egyetért abban, hogy a túlzottdeficit-eljárást, a kötelezettségszegési eljárást, valamint az IMF-tárgyalásokat külön kell kezelni.

Giró-Szász András a bírók ügyével kapcsolatban elmondta: az ügyben érintett több mint kétszázharminc bíró közül százhetvennégy már magától nyugdíjba ment, nem a vitatott törvény hatására, vagyis a felvetés jóval szerényebb számban érinti a kart.

Hozzátette: a két nyitott kérdésben, vagyis a bírák nyugdíjazása és az adatvédelem kérdésben a kormány készen áll a további konzultációra az Európai Bizottsággal, és miután megkapja a bizottság levelét, 30 nap áll rendelkezésére arra, hogy megküldje a szükséges törvénymódosító javaslatait.

Arra a kérdésre, hogy ezen ügyekben milyen további lépéseket kíván tenni a kormány, esetleg az Európai Bírósághoz fordul-e a kabinet, a szóvivő azt mondta: nem kíván feltételezésekbe bocsátkozni, döntést csak azt követően lehet hozni, ha a bizottság leveléből tudható, mire hivatkozva fejti ki álláspontját az európai testület.

Brüsszelben szerdán jelentették be, hogy két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének sajtótájékoztatóján közölték: az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelynek során úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre. A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×