Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
323.42
bux:
147382.22
2026. november 5. csütörtök Imre

Az egyik malévos szakszervezet a sajtóból értesült a leállásról

A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat sem dolgozóit a péntek reggeli leállásról.

Csorba Attila az MTI tudósítóinak péntek délben a Liszt Ferenc Repülőtéren azt mondta: a munkáltató, illetve a cég menedzsmentje semmilyen tájékoztatást nem adott sem a pilóták, sem a szerelők, illetve a légi utaskísérők érdekképviseletének, sem pedig a dolgozóknak arról, hogy péntek reggel leállnak.

Hozzátette: abban bíznak, hogy a munkáltatók, illetve a tulajdonos közbelép, és megpróbálnak segíteni, mert a Malév leállása, esetleges megszűnése 25-30 ezer munkavállalót érint. A LESZ vezetője azt mondta, ők is csak a sajtóból értesülnek a Malév-ügy fejleményeiről.

Az MTI tudósítói a Liszt Ferenc repülőtér utas csarnokaiban azt tapasztalták, péntek dél körül megszűnt a sorban állás a reptér információs pultja előtt, és az emberek többsége elhagyta a repülőteret, sokkal kevesebb utas várakozik a terminálokon.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×