Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Fokozatosan drágul a kenyér

A kenyér és a pékáru fokozatos drágulására kell számítani a sütödéket sújtó emelkedő energiaköltségek, illetve a gyengülő forint miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára.

Az energia- és üzemanyagköltségek a gyártási és a forgalmazási költségek harmadát teszik ki, ezért további áremelés várható a pékáruknál - hangsúlyozta az InfoRádiónak a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára, aki azonban azt nem tudta megmondani, hogy mekkora mértékű lesz az emelés.

Werli József azonban felhívta arra a figyelmet, hogy tavaly a sütőipari vállalkozások a megnövekedett költségeiket nem tudták az átadási áraikban érvényesíteni, vagyis most nem csak az idei áremelések sújtják őket, hanem a tavalyiak is. Ráadásul a gyenge forint is alaposan megdobja az importanyag költségét.

Évek óta bruttó egy százalék körül van a nyereséghányad ebben a szektorban, ebből pedig nem lehet fedezni a megnövekedett költségeket, amelyeket így a vállalkozásoknak sürgősen érvényesíteniük kell az átadási áraikban - emelte ki Werli József, aki hozzátette: a fogyasztók fokozatosan fogják majd tapasztalni a drágulást.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×