Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Martonyi: Teljesen kizárt az államcsőd

Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.

"A lehető leggyorsabban eredményre fogunk jutni, a tárgyalások sikeresek lesznek" - fogalmazott a külügyminiszter a Kuriernak nyilatkozva.

Martonyi János azt mondta, hogy egy államcsőd lehetősége Magyarországon "teljesen kizárt". Az osztrák bankokat arra bátorította, hogy növeljék gazdasági érdekeltségüket Magyarországon, és bővítsék a hitelezést. Rámutatott, hogy az osztrák és a magyar gazdaság között szoros kapcsolatok vannak. "Minden, ami nekünk rossz, Ausztria számára sem jó - és fordítva" - fogalmazott Martonyi.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság vizsgálja egyes nemrégiben elfogadott magyar törvények uniós jognak való megfelelőségét és kedden dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson-e, a miniszter azt mondta, a kormány "több mint kész" változtatásokra, és a jegybanktörvényre is szeretne megoldást találni. Martonyi szavai szerint a kormány lehetőleg szeretné elkerülni, hogy az Európai Bíróság elítélje Magyarországot.

Kijelentette, a kormány nem vonja kétségbe az Európai Bizottság objektivitását és semlegességét. "A bizottság elemzését és következtetéseit nagyon komolyan fogjuk venni" - mondta. "Bármit is mond a bizottság, mi megoldásra törekszünk" - tette hozzá.

A külügyminiszter az interjúban úgy vélekedett, hogy nem a költségvetési hiány a magyar gazdaság legnagyobb problémája. 2012-ben a hiány a hazai össztermék (GDP) három százaléka alatt lesz - mondta, és hozzátette, hogy a bizottságnak 2013-at illetően vannak kétségei. Egyúttal kijelentette azt is, hogy a kormány nagyon komolyan veszi a problémát. "Az igazán rossz hír" az államadósság mértéke, amely 81 százalék felett van - mondta a miniszter. Rámutatott, hogy a külkereskedelmi mérleg ezzel szemben kedvezően alakult, hétmilliárd eurós többletet mutat. Ez több, mint eddig bármikor - tette hozzá. Martonyi János úgy vélekedett, hogy idén 0,5 százalékos GDP-növekedés lehet Magyarországon.

A miniszter középtávon bizakodó abban a tekintetben, hogy Magyarország ki tud lábalni a válságból. "2012 nem lesz egyszerű év, nem csak Magyarország számára" - fűzte hozzá.

A miniszter elutasította a felvetést, hogy egyfajta "munkamegosztás" lenne közte és Orbán Viktor között, amely szerint ő "européer", Orbán Viktor pedig "nacionalista" irányvonalat követne. "Orbán is européer, mint én" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×