Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
322.91
bux:
147538.41
2026. november 5. csütörtök Imre

Több mint 6700 embert bocsátanak el a közszférából

Több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.

Több mint 6700 embert küldenek el a közszférából - derült ki. Az idei hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítása az indok. A határozatban leírtaknál a vezetők nagyobb létszámcsökkentést is elrendelhetnek.

A felmentéseket legkésőbb január 18-án, tehát a Magyar Közlöny megjelenéshez képest egy héttel el kell kezdeni. Kivétel a külügyminisztérium, ott az előírt létszám felét egy évvel később kell elbocsátani, a haladék csaknem 150 embert érint.

A legtöbb embert, több mint 2300-at a fővárosi és megyei kormányhivatalokból kell elküldeni. Darabszámra a második a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és háttérintézményei, ahonnan valamivel több, mint 900 embert bocsátanak el. Ezt követi a vidékfejlesztési tárca és intézményei a több mint 700, és a nemzeti adó és vámhivatal a csaknem 600 fős leépítéssel.

A határozat csaknem 60 intézményt sorol fel, de az nem derül ki, hogy az elbocsátandó 6719 ember a dolgozók hány százalékát jelenti.

A szervezetek vezetőinek meg kell vizsgálniuk, hogy a leépítésekhez kapcsolódó egyszeri kiadásokat fedezi-e a tavalyi maradvány, vagy az idei költségvetés terhére tudják-e biztosítani. Erről tájékoztatni kell a nemzetgazdasági minisztert. A többletköltségek központi finanszírozását is lehet kérni. A kormány a létszámleépítések miatt Karrier Híd Program indítását is elrendelte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×