Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Dux: "Különösebb konfliktusok nélkül" megszavazzák a felsőoktatási törvényt

A nagy vitákon túl vannak, minden parlamenti párt saját megközelítéséből interpretálja az új felsőoktatási törvényt, a módosító javaslatok közül sokat sikerült beépíteni a jogszabály tervezetébe - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek. Dux László véleménye szerint még karácsony előtt, különösebb konfliktusok nélkül megszavazza a parlament a törvényt.

Dux László a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE)A magyar felsőoktatás jövője címmel tartott előadása előtt az MTI-nek kifejtette: a változtatások célja, hogy finanszírozható, összetételében, földrajzi eloszlásában, szakok közötti megoszlásában is korszerű felsőoktatási rendszer alakuljon ki Magyarországon.

Az oktatás finanszírozásáról elmondta: ebben a törvényben három finanszírozási mód van, mely több tízezer hallgatót vesz teljes állami finanszírozásba. Emellett vannak olyanok, akiknek gyengébb a tanulmányi teljesítménye, ők nem férnek bele az állami keretbe, de a jövőben is módjuk lesz saját pénzből vagy diákhitel segítségével a tanulmányaikat finanszírozni. Tartalmaz a törvény továbbá egy állami részösztöndíjjal támogatott kategóriát: ez a jelenlegi elképzelések szerint ötvenszázalékos támogatást jelentene, amelyet elsősorban a műszaki, természettudományi, informatikai képzési területeken tanuló diákoknak osztanának ki - legalábbis a következő néhány évben.

A szakok ésszerűsítése a törvényalkotók szerint nélkülözhetetlen volt. Az intézményhálózat elaprózott, nagyon sok párhuzamosságot tartalmaz - mutatott rá a helyettes államtitkár, aki az SZTE biokémia professzora. "Nagyon szerencsétlen" folyamatnak nevezte, hogy a 2005-ös törvényt követően, az addig jó főiskolák mindent elkövettek, hogy gyenge vagy közepes egyetemekké váljanak, mialatt nem teljesítették a környezetük munkaerő-piaci igényeit

Hangsúlyozta: arra van szükség, hogy a helyi vállalkozásokhoz akár felsőfokú szakképzéssel, akár alapképzéssel keresett diplomásokat tudjanak kibocsátani. A felsőfokú intézményeknek ezért a jövő év nyaráig az intézményeknek stratégiai tervet kell benyújtaniuk.

Arra a kérdésre, hogy Szeged megállja-e majd a helyét, elmondta: a 2000. évi egyetemi integráció a Dunától keletre jól sikerült, gondolva itt Szegedre vagy Debrecenre. Méretben, összetételben stabil, a nemzetközi versenyben is helytállni képes egyetem jött létre. A Dunától nyugatra és Budapesten ez azonban már kevésbé mondható el. A fővárosban létrejöttek a szakegyetemek, melyek önmagukban is komoly nemzetközi versenyképességet jelentenek, de ha valamelyik képzési területen probléma van, nem képesek kisegíteni magukat. A Nyugat-Dunántúlon, pedig gyakori, hogy négy-öt településen működik az egyetem, sok párhuzamossággal.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×