Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.63
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

A Gyurcsány-kormányok büntetőjogi felelősségének vizsgálatát javasolja az albizottság

A 2002 és 2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság szerint külön kell választani a Medgyessy- és a Bajnai-kormány, illetve a Gyurcsány-kormányok felelősségének kérdését, ugyanis amíg az előbbiek esetleges gazdaságpolitikai hibái nem alapoznak meg büntetőjogi felelősséget, az utóbbiak tevékenysége miatt ez felvethető. A testület ezért azt fogja javasolni, hogy megállapításaikat a költségvetési bizottság az általa elkészített jelentéssel együtt küldje meg az ügyészségnek.

Az albizottság szerdai ülésén fogalmazta meg azokat a megállapításokat, amelyek a jövő hétfőn a testület elé kerülő jelentés alapját képezik majd. Az erről szóló szavazás egyhangú volt, a szocialista Steiner Pál azonban nem vett részt benne.

Cser-Palkovics András, az albizottság fideszes elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a Gyurcsány-kormány költségvetési adatokat hamisított meg, ami az általa javasolt jelentéstervezet szerint felveti az államháztartási törvény és a közérdekű adatokra vonatozó jogszabályi rendelkezések megsértésének gyanúját, a hűtlen és a hanyag kezelés gyanúját, valamint az európai uniós források felhasználási szabályainak megsértését.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×