Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Meghosszabbították Galambos Lajos előzetes letartóztatását

A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa hétfőn két hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának előzetes letartóztatását - közölte ügyvédje az MTI-vel.

Molnár Lajos elmondta, az ügyészi indítvány, illetve a végzés is szinte szó szerint ugyanaz, mint legutóbb: szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg védencének előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős, fellebbeztek ellene - tette hozzá az ügyvéd.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség korábban Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsította. Szeptemberben Laborc Sándor ügyében hivatali visszaélés bűntette miatt nyújtotta be a vádiratot a katonai ügyészség.

A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását, ezt a táblabíróság augusztus végén november 14-ig hosszabbította meg.

A Magyar Nemzet szombati cikke szerint a kémbotrány másik gyanúsítottjának, Püski Lászlónak az előzetes letartóztatását már meghosszabbította két hónappal a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa, a döntés azonban nem jogerős, az ügyészség és a gyanúsított is fellebbezést nyújtott be ellene. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla dönt - írta a lap.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×