Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.77
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Hoffmann: 2013-ban 70 milliárd a pedagógus életpályamodell forrásigénye

A tervezett bevezetés első évében, 2013-ban mintegy 70 milliárd, a következő évben 150 milliárd forint a pedagógus életpályamodell forrásigénye - mondta Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási konferenciáján pénteken a fővárosban.

Az oktatási államtitkár rámutatott: a kormány ennek ismeretében támogatta az új köznevelési törvényről szóló javaslatot.

A tervezet értelmében 2013. szeptemberétől egy főiskolát végzett pedagógus a mostani 122 ezer forinttal szemben 163 ezer, egy egyetemet végzett 129.500 forint helyett 184 ezer forintot kereshet havonta. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan emelkedjenek a bérek, szabad-e a kezdők bérét kiemelten emelni, azt mondta, nem lehet megengedni, hogy a pályájuk vége felé járó pedagógusok fizetése "a béka feneke alatt" maradjon.

A kereszténydemokrata államtitkár úgy fogalmazott, a pedagógus életpályamodell bevezetésével évtizedes adósságot törlesztenek.

Hoffmann Rózsa a modell kapcsán elmondta, hogy a pótlékok szűkülnek, a pár száz forintos túlóradíjak pedig "elmaradnak", de az nem igaz, hogy ingyenmunkát várnának el ugyanannyi bérért.

Az oktatási államtitkár szerint azok, akik az új köznevelési törvény visszavonását követelik a Gyurcsány-Bajnai korszak restaurációját akarják. Az új törvénnyel az iskolarendszer visszatér eredeti funkciójához, a neveléshez - mondta.

Megerősítette, hogy az intézmények fenntartása általános szabályként az állam feladata lenne, de az önkormányzatok visszavehetik ezt a jogot. Szerinte a változásokból adott esetben a pedagógusok, nevelőtanárok nem fognak sokat érezni. Hozzátette, komolyan készülnek arra, hogy az átadás-átvétel minél gördülékenyebben menjen.

Kiemelte: az oktatási államtitkárságnak az az álláspontja, hogy a helyi közösségeknek legyen szerepe az iskolák működtetésében. Hoffmann Rózsa szerint szó sincs és nem is volt a felső tagozatok bezárásáról.

A tankötelezettség 16 éves korra csökkentéséről azt mondta, hogy Európában általában ez a jellemző, és ebből nem következik az, hogy az iskolarendszer ki kell, hogy lökje magából a gyerekeket. Az érettségiig, illetve az első szakma megszerzéséig deklarálják az ingyenességet.

Szólt arról is, hogy az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti átjárhatóságot a nemzeti alaptanterv biztosítja majd. Visszatérnek ahhoz a tartalmi szabályozáshoz, amely a kompetenciák fejlesztésének lehetőségét is megadja - tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta: a nat-ban hetedik évfolyamtól ajánlani fogják a második idegen nyelv oktatását. Várhatóan két-háromféle kerettantervet dolgoznak ki, ezek közül kell kötelezően választani, s ebből az is következik - folytatta -, hogy két-háromféle tankönyvnek kell lennie. A tartós tankönyvek bevezetésével a harmadik évtől már megtakarítás prognosztizálható - hangsúlyozta, megjegyezve: a tankönyv nem a gyerek, hanem az iskola tulajdona lesz.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy az állami és települési önkormányzati intézmények nem nyilváníthatnak vallási, vagy világnézeti elkötelezettséget, de az iskolai fakultatív hitoktatást erősítik.

Az államtitkár jelezte: minden, a javaslathoz érkező módosító indítványt meg fognak vizsgálni.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×