Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nem terv, de lehetséges következmény tízezer pedagógus elbocsátása

Látnia kellett az oktatási államtitkárnak azt a háttéranyagot, amelynek a létezését a múlt héten még cáfolta - ez derült ki az oktatási bizottság tegnapi ülésén. A dokumentum évek alatt 73 milliárdos megtakarítással, több mint 10 ezer tanár elbocsátásával számol. Hiller István MSZP-s politikus azt mondta, a dokumentum címlapjára rá van írva, hogy látta Hoffmann Rózsa.

"Ez a terv annyira titkos, hogy én sem tudok róla" - ezzel a mondattal cáfolta Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár múlt héten azt a sajtóértesülést, hogy egy titkos háttértanulmány szerint évek alatt 73 milliárdos megtakarítással, 663 iskola bezárásával és több mint 10 ezer pedagógus elbocsátásával számolnának.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának csütörtöki ülésén kiderült, hogy ez a tanulmány létezik. Pokorni Zoltán, a bizottság fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy "Hiller István húzta elő a táskájából a tanulmányt, amelyről kiderült, hogy nem titkos, hanem a törvénytervezetnek a kormány elé kerülő változatához tartozó kísérőanyag. Gloviczki Zoltán, a NEMFI közoktatásért felelős helyettes államtitkára azzal érvelt, hogy tegyünk különbséget a szándékok és a lehetséges következmények között. A kormánynak nem szándéka a felső tagozatok fizikai összevonása, az elbocsátás" - fogalmazott.

Hiller István MSZP-s képviselő szerint ez érdekes és nehezen kiismerhető fejlemény. A politikus azt mondta, nem háttértanulmány, hanem formális kormány-előterjesztés az anyag, amelyet az oktatási államtitkárság jegyez, és rá van írva a címlapjára, hogy látta Hoffmann Rózsa.

Pokorni Zoltán elmondta, a parlament előtt lévő törvénytervezet még nem tartalmazza ezeket a számokat. Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár múlt héten azt mondta, a kormányzat százmilliárdos forrásbevonással számol a közoktatás terén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×