Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
323.04
bux:
147680.83
2026. november 4. szerda Károly

Rengett a föld Kóny és Ikrény térségében

Kisebb földrengés volt szerda hajnalban Magyarország területén, Kóny és Ikrény térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A négy perccel 1 óra előtt történt és a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek, de károkról nem érkezett bejelentés - közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.

Kiszely Márta szeizmológus közleményében ismertette: Magyarország területén az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével évente 100-120 kisebb földrengést regisztrálnak, amelyek nagy része nem éri el az érezhetőség határát.

A rengések gyakorisága alapján, az ország területén évente négy-öt 2,5-3,0-as magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6,0-os magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.

Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta: személyi sérülésről, anyagi kárról eddig nem érkezett bejelentés, csak arról, hogy észlelték a földmozgást.

A katasztrófavédelem ügyeleti szolgálata megkezdte a közműszolgáltatók és a térségben lévő veszélyes ipari létesítmények kiértesítését, illetve monitorozását arról, hogy okozott-e bármiféle üzemzavart a földrengés.

A közműszolgáltatók eddig nem jelezték, hogy emiatt probléma keletkezett volna a víz-, villany- vagy gázellátásban, és eddig még arról sem érkezett visszajelzés, hogy az ipari létesítményeknél történt volna bármilyen rendellenesség. A vasúttól sem érkezett jelzés eddig sínek megrongálódásáról vagy felsővezetékek leszakadásáról - mondta Hajdú Márton.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×