Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Mit tegyen, aki kimaradt a népszámlálásból?

Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.

Virágh Eszter elmondta: bár a pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, a keddi ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Az egy héten át tartó pótösszeírásra a legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban - legnagyobb arányban, a fővárosban - még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

Vidéken a helyi polgármesteri hivatalok, Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. Annak, aki mozgásában korlátozott, vagy más egyéb okból nem tud bemenni a hivatalba a pótösszeírásra, a szóvivő azt javasolja, ezt telefonon jelezze az önkormányzatnak, és hozzá feltehetőleg számlálóbiztost küldenek majd ki.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×