Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
323.04
bux:
147680.83
2026. november 4. szerda Károly

Jelentősen díjcsökkenés vár az autósokra

Megjelentek a 15 autós biztosító jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifái. Azok a járműtulajdonosok, akik a jelenlegi biztosításuknál kedvezőbb kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást találnak és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat, majd az év végéig köthetik meg az újat.

A Biztositas.hu első jelentéséből kiderül, hogy a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint arra előzetes nyilatkozataik, vagy a kiadások alapján számítani lehetett. Az elemzők szerint ennek az lehet az oka, hogy a biztosítók tarolni szeretnének a mostani kampányban. A korábban várt 5 százalékos áresés helyett ugyanis 10-15 százalékos visszaesésről beszélhetünk, de nem ritkák az ennél nagyobb kedvezmények sem. A tizenöt társaság közül nincs olyan, amelyik 5 százalék alatt csökkentette volna az átlagos díjait, bőven találni 20-25 százalékos átlagos árcsökkentést is, sőt, az alapdíjhoz képest akár 60 százalékos kedvezmény is elérhető.

A 2011. második negyedévi adatai szerint a hazai piacon 4,12 millió kgfb-szerződést tartanak nyilván. A 2010. január elseje óta hatályos jogszabály szerint a törvény életbelépését követően megkötött szerződések évfordulója már nem a naptári év vége, hanem a biztosítás megkötésének napja.

A biztosítók becslése szerint 700-800 ezer kgfb-szerződés évfordulója már nem január elseje. "A gépjármű-tulajdonosok túlnyomó többségének továbbra is a november áll rendelkezésére arra, hogy ha kedvezőbb feltételeket talál, és váltani szeretne, fel tudja mondani meglévő szerződését és december 31-ig új biztosítást tudjon kötni" - idézi a közlemény Molnos Dánielt, a Mabisz főtitkárát. Hozzáteszik, azok, akiknek szerződési évfordulója nem január elseje, de váltani szeretnének, most ne mondják fel biztosításukat. Erre majd a biztosítási évforduló előtt lesz lehetőségük. A becslések szerint még így is több mint 3,3 millió autósnak december 31-én "fordul" a biztosítási szerződése.

Fontos tudniuk az autósoknak, hogy a tervezett, a jelenlegi változat szerint az éves kgfb-díj 30 százalékának összegével megegyező baleseti adó nem épül be a biztosítási díjakba. Egyelőre e jogszabály csupán tervezet, annak végső formája még nem ismeretes - hangsúlyozta a Mabisz főtitkára. Ha megjelenik a jogszabály és így ismertté válik a törvény végleges szövege, a biztosítók az adót külön sorban, a díjtól elkülönítve szerepeltetik majd az értesítőkön.

A díjak kiszámítása vagy képlet alapján történik, vagy az alapdíj meghatározása után, ahhoz hozzáadni, illetve abból kivonni kell a különféle korrekciós tényezőket. Az első mindjárt az, hogy az ügyfél új szerződést köt az adott biztosítónál, vagy a meglévőt akarja tovább vinni. Korábban bírálták a biztosítókat azért, hogy olcsóbb díjat ajánlottak az új ügyfeleknek, mint a hűségeseknek. Most több biztosító kifejezetten díjcsökkentést kínál a meglévő ügyfeleinek. Arra is van példa, hogy aki felmondja a meglévő szerződését, majd újraköti ugyanannál a biztosítónál, az pótdíjjal - büntetéssel - számolhat.

A szerződő lehet magánszemély és cég. A cégek általában kissé drágábban köthetnek kgfb-t. A magánszemélyek biztosítási díjának meghatározásánál fontos szempont a lakhely és az életkor. Budapest és a nagyvárosok, illetve azok vonzáskörzete drágább, mintha ha valaki kisebb településen él. Az életkor figyelembevételénél általában az 50-60 év közöttieknek kínálják a legolcsóbb díjakat, bár van biztosító, amely a nyugdíjasokat preferálja, míg más társaság a jogosítványszerzés évét is számításba veszi. Néhány cég rendőrnek, tűzoltónak, ügyvédnek, oldtimer tulajdonosnak, vagy akár facebookosnak is ad kedvezményt.

Több biztosító alkalmaz típustáblát, figyelembe veszi a jármű saját tömegét, az életkorát, és azt is, hogy milyen üzemanyaggal működik a motor. Egy példa: a hibridautónál nincs korrekciós tényező, a benzinüzeműnél 4, míg a dízelnél 10 a szorzó (amely nem jelent ennyiszer magasabb díjat, hiszen az üzemanyag fajtája csak egy a több korrekciós tényező közül).

A fizetés módjára tekintettel továbbra is olcsóbbá teszi a díjat a csoportos beszedési megbízás, míg a csekkes fizetés a legdrágább, és az éves díjfizetés a legolcsóbb, az ettől gyakoribb fokozatosan drágítja a biztosítást. Az ügyfél által megadott mobilszám, e-mail cím is csökkenti valamelyest a díjat.

Az alkuszon keresztül történő biztosításkötést eltérően értékelik a biztosítók, van, amelyik bünteti, viszont ha a biztosító internetes felületén köti az ügyfél a kgfb-t, akkor 10 százalék kedvezményt kap (az alkusz jutaléka ilyenkor az ügyfélé). Más biztosító viszont akkor ad kedvezményt, ha alkuszon keresztül köti meg a biztosítást az ügyfél.

További kedvezmények kaphatók többi között a gyermekek száma után, illetve akkor, ha valaki közalkalmazott, újságíró, biztosító alkalmazottja, postai alkalmazott, az adott biztosítóval szerződésben álló céges ügyfél, casco vagy más biztosítása is van a magánszemélynek az adott biztosítónál, egy megadott lapban megjelent kupont mutat fel. Minden biztosító külön kezeli a gépjárműflottákat és a veterán járműveket.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×