Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.48
bux:
148052.59
2026. november 4. szerda Károly

Kevesebb gyermek született, mint tavaly

Az év első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint 2010 ugyanezen időszakában, a halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Az előzetes adatok szerint 2011 első nyolc hónapjában 57.630 gyermek született, 4,7 százalékkal - azaz 2818-cal - kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 86.324 volt, ami kismértékű, 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2010. január-augusztusi időszakhoz képest. Azaz az év első nyolc hónapjában 353-mal több ember halt meg, mint a múlt év ugyanezen időszakában - olvasható a KSH gyorsjelentésében.

Mint írták, a regisztrált házasságkötések száma (25.248) 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás üteme nőtt: ez a 2010. január-augusztusi adattal (25.523) szemben 2011 első nyolc hónapjában 28.694 embert jelentett. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakosainak a száma ténylegesen kisebb mértékben, mintegy 21.000-rel csökkent, az időszak végén 9 millió 965 ezer volt - áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×