Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.31
bux:
148000.35
2026. november 4. szerda Károly

Spórolás és áttszervezések a honvédelmi tárcánál - lapszemle

A honvédelmi kiadások jövőre nem érik el a GDP egy százalékát, holott a NATO két százalékot vár el, és a takarékosság miatt komoly átalakítások lesznek a Honvédelmi Minisztériumnál és háttérintézményeinél - írja a Magyar Nemzet.

A lap a szerdai számában Simicskó Istvánnak, a HM parlamenti államtitkárának az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti biztonságának kedden tartott ülésén elhangzott szavait idézve azt írja, hogy 2012-től csökkentett létszámú szervezeti egységek látják el például több hivatal feladatait. Ilyen a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatala, a HM Nemzetközi Fegyverzet-ellenőrzési Hivatala és a HM Belső Ellenőrzési Hivatala, amelyek esetében nyilván racionalizálás, nyugdíjazások várhatók - olvasható a lapban.

Simicskó István - a Magyar Nemzeti cikke szerint - a bizottsági ülésen hangsúlyozta, hogy a szűkös költségvetés ellenére a HM el tudja majd látni alapfeladatait a jövő évben. Emellett olyan kiemelt célokat is el tudnak érni - mondta az államtitkár -, mint az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése, amely több ezer fővel növeli a honvédség létszámát. A jelentkezők számára a szaktárca 1,2 milliárd forint rendelkezésre állási díjat irányzott elő.

Az idén eddig hat külföldi film jelzett összesen 21 milliárd forintot meghaladó költést Magyarországon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmirodájának tájékoztatása szerint, s ebben még nincs benne Brad Pitt zombiháborús mozijának kiadása - olvasható a Népszabadságban.

Várhatóan novemberben nyitja meg a Digidog.hu műszaki-elektronikai webáruházának második offline egységét Budapesten az Electro World Magyarország Kereskedelmi Kft. volt tulajdonosa, Szarvadi Lóránd - értesült a Napi Gazdaság.

Matt Harding hülye tánca éppen csak bekerült egy barátoknak szóló videóba, azóta viszont hatvanmillióan látták, ahogy körbelejti a Földet. Ugyanannál az ügynökségnél van, ahol Steven Spielberg és a Visa állandó reklámarca. Az első netes celeb, aki meg is tud élni abból, hogy netes celeb. Szerdán a Halászbástyánál táncol - tudatja az Index.

A következő húsz évben folyamatosan emelkedő áramárakkal szembesülhetnek az európai fogyasztók a növekvő megújuló-energiatermelés következtében, derül ki egy kiszivárgott, az Európai Bizottság számára készített jelentésből - írja a Portfolio.hu a Financial Times nyomán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×