Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.47
bux:
148117.13
2026. november 4. szerda Károly

Rogán: Nincs szó ingatlanadó bevezetéséről

Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik. A politikus egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "szó sincs arról, hogy bármilyen ingatlanadó kerülne bevezetésre".

Az adótörvények módosításának részeként a helyi önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy az eddigi korlátoktól eltérően alakíthassák az adózási gyakorlatukat - mondta Rogán Antal. A politikus hangsúlyozta, hogy ez az ingatlanok tekintetében a jelenlegi adóformákat jelenti. Rogán Antal szavai szerint "ingatlanadót bevezetni, az eddigiektől eltérő fajtát, ennek a törvényi szabályozásnak alapján kötve hiszem, hogy lehet".

Kifejtette azt is, hogy eddig is ki lehetett vetni építményadót négyzetméter és érték alapon, ez ezután is így van. Jelezte, hogy az ingatlan forgalmi értékére vonatkozó három százalékos felső korlát nem biztos, hogy így marad, annak felülvizsgálatát kérte, mert több önkormányzat számára hátrányos lehet.

A fideszes politikus úgy vélekedett: Budapesten semmi realitása nincs annak, hogy az önkormányzatok érdemben eltérjenek a négyzetméter alapú adókivetéstől. Mint mondta, nem lehet megmondani, melyik ingatlan mikor mennyit ér, az önkormányzatok számára "hatmilliószor többe kerülne, hogyha minden ingatlanról minden évben új értékbecslést kéne készíteni, s azzal még ráadásul vitatkoznánk is".

Rogán Antal a változások kapcsán arról is beszámolt, hogy "kétségkívül egy sajátos érdekként meghúzódik mögötte, hogy lehetek olyan vidéki vagy külső kerületi települések, amelyek ennek segítségével egy kicsit jobban meg tudják adóztatni azokat a nagy ellátó szervezeteket, nagyobb bevásárlóközpontokat, vagy éppenséggel üzleteket, amelyek óriási parkolókkal rendelkeznek".

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×