Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
320.12
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Giró-Szász: Jövőre megindul a kamattámogatott hitelek folyósítása

A szociálpolitikai támogatást januárban be lehet indítani, míg az állami kamattámogatáshoz kell az Európai Unió jóváhagyása, de ez is megfelel a brüsszeli szabályoknak, így elindulhat 2012-ben - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az állam társadalmi és gazdasági felelőssége is a szociálpolitikai támogatás, hiszen az több szektoron, például az építőiparon keresztül közvetve "visszajön" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az építőipar tipikusan az az ágazat, amelyben kell bizonyos idő a felfutáshoz, és erre a területre is igaz, hogy az újraépítéséhez több idő kell, mint a lerombolásához. Véleménye szerint háromnegyed-másfél év alatt jelentkezik majd e területen a szocpol újbóli bevezetésének hatása.

Helytállónak tűnik a feltételezés, hogy először a már kész lakások piaca fog beindulni, és csak utána a továbbiak építése, de a kettő között van összefüggés - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hiszen bizonyos lakástípusok iránt óhatatlanul megnő majd az érdeklődés. Ha a devizahitelesek nagyobb lakásból kisebbe akarnak költözni, az egy szegmenst megnyit a piacon, és ha ott hiány lép fel, akkor nyilvánvalóan megindul a kisebb lakások építése - magyarázta.

"Bármilyen dologról van szó, a kormány folyamatosan egyeztet, nyílt törvényalkotási, tervezési konstrukciókban gondolkodik" - válaszolta Giró-Szász András a kérdésre, bírja-e terv a piaci szereplők - építők, finanszírozók - maradéktalan támogatását.

Az építőipar részéről semmiféle negatív érzést nem tapasztaltak, mondta, hozzátéve: "a politikai reagálást a normál politikai logika vezérli, ezt kezeljük másik lapon".

A két láb - a szociálpolitikai, illetve az állami kamattámogatás - közül az előbbit 2012. január elsején be lehet indítani, míg a másodikhoz kell az Európai Unió végleges jóváhagyása - erősítette meg a kormányszóvivő, aki azonban úgy vélte: át fog menni a tervezet Brüsszelen, így ki lehet jelenteni, hogy a kamattámogatott hitelek folyósítása a jövő évben meg fog indulni.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×