Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.15
bux:
148789.8
2026. november 4. szerda Károly

Budai: A kormány nem áll meg az elszámoltatás útján

Befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát az elszámoltatási kormánybiztos: álláspontja szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán közölte, ahol arról is beszélt: a kormány nem áll meg az elszámoltatás útján.

A kormánybiztos kifejtette: a hét folyamán hivatala befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, amelynek eredménye szerint - mint ismertette - az ügyben egyértelműen megállapítható a Wallis Rt. korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula az összefoglaló jelentést átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Emlékeztetett, a Hajdú-Bét-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. 1999 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója Bajnai Gordon volt. A Hajdú-Bétet 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképpen a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a társaságot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást. Az elégedetlen lúdtenyésztők több demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni, valamint a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el.

Budai Gyula a KÉSZ kongresszusán tartott előadásában mindemellett arról beszélt, hogy a kormány nem áll meg az elszámoltatás, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet által elkövetett gazdasági visszaélések kivizsgálásának, a politikai felelősök megtalálásának az útján. Mint fogalmazott, az elszámoltatás rögös útjának még az elején állnak, de végigmennek azon.

A cél az, hogy azok a "bűnösök", akik csődhöz közeli helyzetbe hozták, eladósították Magyarországot, nyerjék el méltó büntetésüket akár politikai, akár jogi értelemben, de mindenképpen a jogállamiság keretei között - mondta a kormánybiztos, aki szerint az MSZP-SZDSZ-es kormányok "szabadrablást" folytattak az országban.

Közölte, a kormánybiztosi hivatal hozzávetőleg 1.200 ügyben folytat, folytatott vizsgálatot. A vizsgálati tervben jelenleg több mint 30 kiemelt ügy szerepel.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×