Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Gulyás Gergely Gyurcsányról: A politika nem befolyásolhatja az ügyészség munkáját

Indokoltnak tartja Gyurcsány Ferenc meggyanúsítását az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes alelnöke. A volt miniszterelnök kép- és hangfelvételt kér kihallgatásáról.

Miután Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének tegnap esti konferenciáján feltette a kérdést, vajon hol tart majd Magyarország 30 év múlva, Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára így kezdte felszólalását: "Azt nem tudjuk ugyan, hogy mi hol leszünk, de reméljük, hogy Gyurcsány Ferencről úgy beszélnek majd akkor, hogy most szabadult éppen. (Nevető közönség.) Ezt fogják tudni csak mondani".

Gulyás Gergely, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes alelnöke ezután úgy fogalmazott, hogy a volt miniszterelnök meggyanúsítása indokolt volt, a politika nem befolyásolhatja az ügyészség munkáját.

"A politikai befolyásolás lehetősége az rendkívül szerény, nyugodtan mondhatjuk: gyakorlatilag a nullával egyenlő. Tehát miközben mindannyian érdeklődéssel tekintünk a büntetőeljárás elé, amelyhez hasonlót Magyarországon még nem láttunk, nyugodtan rögzíthetjük, hogy ma azok a körülmények és bizonyítékok, amelyeket eddig ismerünk, ezt a gyanúsítást indokolttá teszik" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc tegnap egy gödöllői lakossági fórumon ismét úgy fogalmazott, hogy a gyanúsításból erőt merít, és vádlója lesz azoknak, akik most megpróbálják meghurcolni. "Hogy a főügyész úr ne gondolja, velem bármit tehet, azt kértem tőle, hogy gyanúsítotti meghallgatásomon képi- és hangfelvétel készüljön, mert ennek másolatát magammal fogom vinni" - jelentette ki.

A volt miniszterelnök mentelmi jogát múlt hétfőn függesztette fel az Országgyűlés. Gyurcsány Ferencet a sukorói kaszinó beruházással összefüggésben hivatali visszaélés gyanújával fogja kihallgatni az ügyészség, mivel a vádhatóság szerint azzal, hogy meghatározta a beruházáshoz szükséges terület értékesítésének módját, a telekcserét, túllépte a hatáskörét. A szocialista politikus szerint azonban semmi sem támasztja alá az ügyészség gyanúját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×