Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
318.82
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Beiratkozási ösztöndíjakat ad át Szlovákiában a Rákóczi Szövetség

Kassán és Szádudvarnokon kezdődik el a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíjainak idei átadása - közölte az MTI-nek nyilatkozta Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.

Kassán a Márai Sándor Alapiskolában 22 magyar iskolakezdő kisdiák veheti át az ösztöndíjat, Szádudvarnokon pedig az idén megnyílt Szent István Katolikus Alapiskolában 5 iskolakezdő kisdiák részesül az ösztöndíjban.

Õk az első iskolakezdő kisdiákok, akik az idén megkapják a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség egyszeri, fejenként 10 ezer forintos beiratkozási ösztöndíját - mondta el Csáky Csongor, hozzátéve, hogy az idei tanévre a szlovákiai magyar iskolákban és tagozatokra beíratott mind a 3552 gyermeknek átadják a civil összefogással és önkormányzatok támogatásával összegyűjtött összegeket.

Az előzetes tervek szerint erre Szlovákia iskoláiban, közel 80 helyszínen iskolai ünnepségek keretében kerül majd sor. Ez november végéig fog eltartani - tette hozzá Csáky Csongor. Elmondta még, hogy az iskolakezdési ösztöndíjakkal a Rákóczi Szövetség arra kívánja ösztönözni a szlovákiai magyar szülőket, hogy a helyi magyar tannyelvű iskolákba írassák be gyermekeiket.

Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja az, hogy segítse a határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési tevékenységét, elsősorban az ifjúság megszólításával.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×