Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A felsőoktatás és a köznevelés talpra állításáról beszélt Hoffmann Rózsa - hírösszefoglaló

A felsőoktatás és a köznevelés talpra állításáról beszélt Szegeden az oktatásért felelős államtitkár. A Ferenciek tere és a Széchenyi tér felújításával folytatódhat a Város Szíve program. Szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Londonban.

A felsőoktatás és a köznevelés erősítéséről beszélt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára Szegeden. Hoffmann Rózsa közölte: befejezéséhez közeledik a felsőoktatást újraszabályozó törvény megalkotása, amelynek célja, hogy az ország megőrizze és fokozza versenyképességét a világban. A koncepciót a tervek szerint kedden hozzák nyilvánosságra. Ez a többi között azt tartalmazza, hogy 2013-tól felmenő rendszerben vezetnék be az ingyenes tankönyveket az általános iskolákban; a tartós könyveket pedig 4 évente cserélnék. Az indítvány kitér arra is, hogy a pedagógusképző intézmények hallgatóinak kiválasztásakor vizsgálni kell a jelentkezők pálya iránti elkötelezettségét.

Átfogó Kelet-Magyarország programot dolgoz ki az MSZP. A párt ebben a munkahelyteremtés erősítését, az európai uniós források koncentráltabb felhasználását, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés újragondolását javasolja.

A paksi atomerőmű bővítése helyett a megújuló energiákat támogatná az LMP. A párt a Paks térségében történt kisebb földrengés után arra figyelmeztetett, hogy komolyan kell venni az erőművel összefüggő biztonsági kérdéseket.

A Ferenciek tere és a Széchenyi tér felújításával folytatódhat a Város Szíve program Budapesten - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid elmondta: a Margit híd északi járdáját, a Margitszigetre vezető szárnyhidat és a budai hídfő alatti alagutat szeptember végéig adhatják át, a díszkivilágítás, illetve a Jászai Mari téri csomópont legkésőbb jövő tavaszra készülhet el.

Szombattól újra teljes vonalán közlekedik a 3-as metró Budapesten, miután ideiglenesen átadták a kőbánya-kispesti metróállomást. A BKV buszjáratai továbbra is csak a Határ útig járnak, mert egyelőre nincsenek meg a buszok közlekedését biztosító forgalomtechnikai feltételek.

Összesen 70 új motorvonat beszerzését tervezi az elővárosi közlekedés fejlesztésére a MÁV-Start Zrt. 2015 végéig. A távolsági közlekedés számára további 18 motorvonatot vásárolnak. A beszerzésekre 200 milliárd forintot szánnak európai uniós forrásokból és a magyar költségvetés társfinanszírozásával. A projekt október végén kerülhet a kormány elé.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak új barátját szerdán a baranyai Romonyán. Az egyik pécsi vállalat vezető munkatársaként dolgozó férfi a bíróságon azt mondta: megbánta tettét. Ha bűnösnek találják, akár tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik.

Életének 98. évében meghalt Képíró Sándor volt csendőr százados, akit háborús bűntett elkövetésével vádoltak, de bizonyítottság hiányában első fokon felmentette a Fővárosi Bíróság. Az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21-e és 23-a között egy Újvidéken tartott razzián az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégzésében.

Szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel a brit fővárosban, ahol a közelmúltban több körzetben is betiltották a demonstrációkat. A tavalyelőtt alakult iszlámellenes Angol Védelmi Liga hívei a harmadik világból érkezők Nagy-Britannia-i letelepedését akarja megakadályozni.

Törökország kiutasította az izraeli nagykövetet, felfüggesztette katonai megállapodásait a zsidó állammal, és csökkenti diplomáciai képviseletét Izraelben. A döntés hátterében az áll, hogy Izrael nem kért bocsánatot a gázai segélyflottilla elleni támadásért és kártérítést sem hajlandó fizetni a tavaly májusi rajtaütésben megölt 8 török és egy török származású amerikai állampolgár hozzátartozóinak.

Chilében 3 fős személyzettel és 18 utassal a fedélzetén az óceánba zuhant a légierő egyik repülőgépe a Juan Fernández-szigeteknél. A katasztrófát valószínűleg senki sem élte túl, de a mentőalakulatok nem adják fel a reményt és folytatják a kutatást; eddig 4 holttestet találtak.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×