Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Galambos Lajos ügyvédje cáfolja, hogy védence a házkutatás során vesztegetni próbált

Molnár Lajos, Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának ügyvédje az MTI érdeklődésére szerdán cáfolta a Hír Tv információját, hogy védencét azért gyanúsították meg vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, mert a lakásában tartott házkutatás során meg akarta vesztegetni az egyik nyomozót.

A védő határozottan kijelentette: ez nem igaz.

Molnár Lajos elmondta: kedden kihallgatták Galambos Lajost, aki érdemi védekezést terjesztett elő, a gyanúsításban szereplő valamennyi pontra válaszolt, álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt.

A védő felidézte: Galambos Lajost két külön ügyben gyanúsítják, az egyikben bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, a másikban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel. Mindkét ügyet titkosították, így a tartalmukról az ügyvéd továbbra sem árulhatott el részleteket.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa augusztus elején három hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását. A bíróság azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.

A végzés szerint Galambos Lajos előzetes letartóztatását november 14-ig hosszabbították meg. A döntést a védelem megfellebbezte. Molnár Lajost szerint ezt várhatóan napokon belül elbírálja a Fővárosi Ítélőtábla.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×