Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.48
bux:
147779.2
2026. november 5. csütörtök Imre

"A helyi politikának bele kell szólnia az iskolaigazgatók kinevezésébe"

A települési önkormányzatok az iskolaigazgatók kinevezésébe akkor is szeretnének beleszólni, ha az oktatási feladatok - az önkormányzati törvény koncepciója értelmében - átkerülnének az államhoz. Erről Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke beszélt az InfoRádió Arénájában.

Míg az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, addig az alapfokú oktatást az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben. Az egészségügyi ellátást továbbra is a helyhatóságok szerveznék - jelentette be a kormány döntését Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón az új önkormányzati törvény alapelveit ismertetve.

A minisztérium látja majd el a feladatkijelölő szerepet az oktatási kérdésekben, egy másik állami szerv pedig a végrehajtásért és az ellenőrzésért fog felelni - magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. Szűcs Lajos hozzátette: az iskolákban dolgozók számára ez olyan változást okozhat, hogy az eddigi közalkalmazotti státuszuk államivá alakul át.

Kiemelte: vannak még vitás kérdések az igazgatók kinevezésével kapcsolatban. Az elnök úgy véli, a helyi politikának mindenképpen beleszólást kellene kapnia a kinevezésekbe.

Egy jobb pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzat nagyobb beleszólást kaphat a feladatok ellátásában - ismerte be Szűcs Lajos, aki hozzátette: az önkormányzatiság egyik fontos alapelve, hogy az adott település mondhassa meg, milyen irányokat vegyen.

Beszélt arról is, hogy a Pest megyei önkormányzat évek óta 3-4 milliárdos tartozást görget. A rendszerváltás óta zajlik az önkormányzatok feladatainak átrendezése és kiüresítése. A legnagyobb ilyen jellegű beavatkozás 2006-ban történt - emelte ki Szűcs Lajos, aki hozzáfűzte: 2006 óta 14 és 17 milliárd forint közötti összeget vont el az állam az önkormányzatoktól.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×