Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.77
bux:
146075.44
2026. november 3. kedd Győző

Vizsgálati fogságban a norvégiai merénylő - a nap hírei

Norvégiában a korábbi 93-ról 76-ra csökkentették a pénteki kettős merénylet halálos áldozatainak számát. A hivatalos adatot az információgyűjtés nehézségeire hivatkozva módosították.

A tájékoztatás szerint Utoya szigetén 68 fiatal halt meg, a kormányzati negyedben történt robbanásban pedig nyolc ember vesztette életét. A rendőrség hangsúlyozta: még nem fejezték be az esetleges további áldozatok utáni kutatást. Nem sokkal korábban a bíróság úgy döntött, hogy a támadásokat elkövető férfit nyolc hétre vizsgálati fogságba helyezik. A gyanúsítottnak az első négy hetet magánzárkában kell töltenie. A bíró a meghallgatás után elmondta: a 32 éves férfi beismerte, hogy ő hajtotta végre a merényleteket, ám tagadta büntetőjogi értelemben vett bűnösségét.

Garantálja a kormány a védett kor intézményét


Garantálja a kormány a védett kor intézményét - mondta a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a Kormány.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban hangsúlyozta: 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót. A politikus azután beszélt erről, hogy a Kormáany.hu honlapon olvasható tervezetben nem szerepel az a jelenlegi rendelkezés, amely szerint a munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással, az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntethető meg. Szijjártó Péter azt mondta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. Az MSZP és az LMP egyaránt úgy véli: a munka törvénykönyvének tervezett módosítása az eddiginél is kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat.

Nem az újabb vizsgálóbizottságra


Nem támogatja egy újabb, Gyöngyöspatával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a Fidesz-frakció. A képviselőcsoport sajtóosztálya a Jobbik elnök-frakcióvezetőjének kezdeményezésére reagálva közölte ezt. A Fidesz sajtóosztálya tudatta: azért nem támogatják a Vona Gábor által szorgalmazott testület létrehozását, mert már létezik egy bizottság, amely egyebek között arra is keresi a választ, hogy a magyar parlament ellenzéki pártjai akartak-e, és ha igen, miért hasznot húzni a Gyöngyöspatán tavasszal történtekből. Vona Gábor ma nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a Fidesz elnökéhez. Az ellenzéki politikus Balázs Józsefnek, a gyöngyöspatai térség fideszes országgyűlési képviselőjének közelmúltbeli kijelentései miatt kérte a vizsgálatot.

Az MSZP a devizahitelesekért

Európai uniós jogszabályok módosítását kezdeményezi a devizahitelesek védelmében az MSZP. Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő az InfoRádióban azt mondta: a többi között azt javasolják, hogy a bankok a hitelezéssel járó adminisztratív költségeket ne devizában, hanem az adott ország nemzeti valutájában számolják fel. Hozzátette: javasolják, hogy maximalizálják az árfolyamkockázatot, és tiltsák meg az egyoldalú szerződésmódosítást is.

Drágul az üzemanyag


Drágul az üzemanyag; szerdától a 95-ös benzinért három, a gázolajért pedig négy forinttal kell többet fizetni literenként. Gayer Attila, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a változással a benzin átlagára 387 forintra emelkedik, míg a gázolajért 375 forintot kell majd fizetni.

Domokos: Stabil Budapest pénzügyi helyzete

Viszonylag stabilnak nevezte a főváros pénzügyi helyzetét az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Budapestet az elmúlt évek elvonásai nem érintették erőteljesen, de az önkormányzat vállalatai, valamint a nagy európai uniós beruházások kockázatokat rejtenek. A szakember arról is beszélt, hogy a gazdálkodással kapcsolatos politikai vitákba a számvevőszék nem szól bele, de úgy látják, hogy újabb jelentős beruházás befejezésére nincs pénzügyi garancia.

Indul a pótfelvételi folyamat

Közzétették az idei pótfelvételi lehetőségeket. A www.felvi.hu oldalon 44 egyetem és főiskola több száz szakja közül választhatnak azok, akiket nem vettek fel, vagy nem jelentkeztek sehová. A pótfelvételi során csak egyetlen szakot lehet megjelölni, a kérelmet az erre szolgáló jelentkezési lapon kell beadni elektronikus vagy postai úton augusztus 9-éig, és ugyanez a határidő a szükséges bizonyítványok, oklevélmásolatok és igazolások beküldésére. A pótfelvételi eljárás ponthatárait augusztus 29-én állapítják meg.

Nem nyilatkozott bűneiről Hadzic

Nem nyilatkozott a háborús bűnökkel gyanúsított Goran Hadzic arról, hogy bűnösnek tartja-e magát az ellene felhozott vádakban. A volt horvátországi szerb vezető most jelent meg először bírái előtt a Nemzetközi Törvényszéken, miután múlt héten egy vajdasági faluban elfogták és kiadták Hágának. A törvényszék Goran Hadzicot tartja felelősnek azért, hogy a jugoszláv néphadsereg és szerb szabadcsapatok a mai Horvátország keleti részén 1991 és 1995 között megöltek több száz horvát hadifoglyot, több ezer embert pedig elűztek, táborokba zártak és megkínoztak.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×