Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kovács: Az ördöggel is összefogna az MSZP, de a Jobbikkal nem

Az ördöggel is összefogna az MSZP a kormány leváltása érdekében, a Jobbikkal azonban nem - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Szocialista Párt alelnöke az LMP javaslatára, amely szerint a három párt összefoghatna a kormány leváltása érdekében.

Nem reális az LMP-nek az a javaslata, hogy az ellenzéki pártok technikai koalíciót hozzanak létre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP alelnöke. Kovács László kiemelte: a szocialisták és a Jobbik között olyan alapvető különbségek vannak, ami miatt nem lehetséges az összefogás.

A politikus szerint a Fidesz-kormány veszélyezteti a demokráciát, de a leváltásához nem tudnak összefogni egy olyan párttal, amely még messzebb áll a demokratikus értékektől és a jogállamiságtól.

A kormány leváltásáért az ördöggel is összefogunk, ha kell, de a Jobbikkal nem - hangsúlyozta.

Kovács László arról is beszélt, hogy a kormány tagjainak nincs füle az uniós vezetőktől érkezett kritikákra. Példaként említette, hogy José Manuel Barroso egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, számára a sajtó szabadsága szent, de nem látszott, hogy megértették, ezzel a magyar médiatörvényre utal az EB elnöke.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×