Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Ismét kihallgatták Szilvásyt

Ismét kihallgatták a kémkedéssel gyanúsított Szilvásy Györgyöt a Budapesti Katonai Ügyészségen pénteken - mondta Sebes Péter, a volt titokminiszter ügyvédje

Az ügyvéd szerint Szilvásy György minden kérdésre válaszolt, ám a kérdések és a válaszok továbbra is államtitkot képeznek.

Azt is elmondta: Szilvásy György kihallgatási jegyzőkönyve titkosításának feloldása érdekében az adatvédelmi biztoshoz fordultak. Ez a dokumentum tartalmazza a volt miniszterrel közölt gyanúsítást is.

Mint mondta: az adatvédelmi biztos törvényes jogköre az, hogy kezdeményezze a titokgazdánál a titkosítás felülvizsgálatát, és ha úgy ítéli meg, hogy az nem indokolt, akkor ő fordulhat a bírósághoz, amely feloldhatja azt.

Az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint Szilvásy György szabadlábon maradhat, a másodfokú bíróság helybenhagyta, azonban ennek indoklást egyelőre még nem ismeri sem a gyanúsított, sem az ügyvéd.

Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja a Budapesti Katonai Ügyészség. Rajtuk kívül gyanúsított még Szilvásy György is, akit szintén kémkedéssel gyanúsítanak.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa csütörtökön rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását, Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×