Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.3
bux:
145759.39
2026. november 2. hétfő Achilles

Részt vesz a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülésén

Részt vesznek a fideszes tagok a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfőn 11 órakor kezdődő zárt ülésén, ahol a tervek szerint a nemzetbiztonsági szakszolgálatok volt vezetői és az egykori titokminiszter őrizetbe vételével kapcsolatos kérdéseket tárgyalja meg a testület.

A fideszes képviselők részvételéről Gulyás Gergely, a bizottság kormánypárti alelnöke tájékoztatta hétfő reggel az MTI-t.

A testület MSZP-s elnöke, Vadai Ágnes vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hétfő délelőttre összehívta a testületet. A politikus hihetetlennek nevezte, hogy az elmúlt napokban olyanokat gyanúsítottak meg államellenes bűncselekménnyel, akiknek hivatalból feladatuk az ilyen bűncselekmények leleplezése.

A Budapesti Katonai Ügyészség kedd este gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A polgári elhárítás kémkedéssel gyanúsított volt vezetőjét pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Aznap Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját.

Vadai Ágnes szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak nemcsak joga, de kötelessége is megismerni az ügyet.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×