Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Demszky elismeri a politikai felelősségét Hagyó ügyében

Demszky Gábor arra számít, hogy a rendőrség nem gyanúsítottként, csak tanúként hallgatja ki a BKV-ügyekben. A főpolgármester az Indexnek adott interjúban azt mondta: politikai felelőssége abban áll, hogy Hagyó Miklós ügyében nem lépett már 2007-2008-ban.

Demszky Gábor szerint számítani lehetett arra, hogy korábbi helyettesét, Hagyó Miklóst a mentelmi joga megszűntével őrizetbe veszik. "Ugyanakkor az, hogy embereket így visznek el, nekem felidéz egy rossz korszakot. Meghívták rá a sajtót. Nekem ez túl teátrálisnak tűnik, és eltúlzottnak" - fogalmazott az interjúban.

"Amikor a gyanú árnyéka felmerült, hogy olyasmi történik, ami szabálytalan lehet, akkor közbeavatkoztam. Antal Attilának távoznia kellett az Alfa-busz-botrány után, és akkor is léptem, 2008 tavaszán, amikor több közműcég vezetője szólt, hogy különböző emberek Hagyó Miklósra hivatkozva megjelentek náluk. Ha alapos okkal feltételezhető lett volna, hogy akármelyikük bűncselekményeket követett el, feljelentést tettem volna. De nem tettem, mert nem volt rá okom" - mondja a főpolgármester.

Demszky Gábor úgy fogalmaz az interjúban, hogy "a feljelentések szintjén politikailag vezérlik a bűnüldöző szerveket".

Az Orbán-kormánnyal nem számít konfliktusra az önkormányzati ciklusból hátralévő öt hónapban. Demszky szerint a hátralevő időben az előző kormány szerződéses ígéreteit - például metró, BKV - tartani fogják. Hozzáteszi: " ugyanakkor folytatódni fog az a folyamat, amit úgy lehet nevezni, hogy a városvezetés kriminalizálása."

Az SZDSZ, a liberális oldal jövőjéről Demszky azt mondta, hogy "az SZDSZ maradványának és a különböző liberális formációknak össze kellene állniuk valami laza hálózattá, és közös, független jelöltet kellene támogatniuk".

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×