Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.07
bux:
144166.67
2026. október 15. csütörtök Teréz

MSZP- és Fidesz-nagygyűlés egymástól néhány száz méterre

Az MSZP a Pilvax közben tartja március 15-én ünnepi megemlékezését - mondta az InfoRádiónak Budai Bernadett. A párt szóvivője hozzátette: amikor az eseményt szervezték, még nem tudták, hogy a Fidesz nem messze tartja kampánynyitó megemlékezését, de - mint mondta - bejelentésük elsőbbsége nem vitatható.

Egymástól néhány száz méterre tartja kampánynyitó rendezvényét a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP. Az előbbi az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, míg az utóbbi a Pilvax közben.

Budai Bernadett szocialista pártszóvivő az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz kampánynyitójának helyszínéről csak néhány órával azután értesültek, hogy sajátjukat bejelentették a rendőrségen. Hozzátette: a bejelentést elsőként az MSZP tette meg.

Hogy mekkora tömeg verődik össze Budapest V. kerületében, azt egyelőre nem lehet tudni, Budai Bernadett a szocialista program résztvevőinek létszámát ezres nagyságrendben határozta meg.

Az MSZP-rendezvény programja egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy a vezérszónok Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Rendhagyó időzítéssel csapott le a múlt hét folyamán az Atlanti-óceán térségének idei első hurrikánja, az Isaias, hiszen harminc éve nem fordult elő, hogy a szeptember hurrikánok nélkül teljen el. A 3-as kategóriájúvá erősödő, 193 kilométer/órás széllel érkező vihar miatt Alabamában evakuálást rendeltek el, Floridában pedig mintegy 5 ezer nemzeti gárdistát mozgósítottak. A hurrikánnak hat halálos áldozata van, közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül, a Mexikói-öbölben pedig leállt az olajkitermelés több mint kétharmada. A vihar a Google keresőjében is nyomot hagyott, bár az érdeklődés messze elmaradt például a 2022-es Ian hurrikán irántitól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×