Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nagy reálbér-növekedést ígér az MSZP

Négy év alatt 12 százalék körüli reálbér-növelést ígér programjában az MSZP. Tiltakozik a fegyvertartás tervezett szigorítása ellen a Magyar Sportlövők Szövetsége. Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál fődíját

Nemzeti modernizációt javasolt az MSZP kampány-nyitó rendezvényén a párt miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila úgy vélte: és mielőbb megoldást kell találni a politikai, valamint a demokratikus válság megfékezésére. Lendvai Ildikó pártelnök az önbecsülés, Kovács László volt uniós biztos a bizalom visszaszerzéséről beszélt. Az ülésen bemutatták A Nemzeti modernizáció, összetartó közösség című programot, amely 4 év alatt 12 százalék körüli reálbér-növelést, 4 százalékos munkavállalói járulék-csökkentést és évenkénti családi pótlék emelést tartalmaz. Meghirdeti továbbá a jövőre lejáró földvásárlási moratórium meghosszabbítását 3 évvel, és több, a nyugdíjasokra vonatkozó indítvány között az egyszeri 75 ezer forintos kegyeleti támogatás bevezetését.

Megfelelő, emberközpontú egészségpolitika nélkül nehéz megbecsülni, hogy mennyi állami pénzre lenne szüksége az ágazatnak - közölte a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István az Inforádióban hangsúlyozta: amíg nincs társadalmi közmegegyezés az egészségügyi kérdésekről, addig nem lehet forrásokat rendelni ezek megvalósításához. Példaként említette a születéskor várható élettartamot, az egészségben élhető életévek növelését, az esélyegyenlőtlenség csökkentését.

Tiltakozik a fegyvertartás tervezett szigorítása ellen a Magyar Sportlövők Szövetsége. A szervezet vezetése a miniszterelnöknek címzett nyílt levélben átgondolatlannak és felelőtlennek nevezi az elképzeléseket. A szövetség úgy véli: Bajnai Gordon utasítása alapján a sportlövők kizárólag az egyesületükben tárolhatnák saját sportfegyvereiket. A szervezet képviselői hangsúlyozzák: egyetértenek a pszichológiai vizsgálat szigorításával, de a tervezetet kivitelezhetetlennek és diszkriminatívnak tartják.

Visszahívta alelnöki tisztségéből Pécsi Ágnest a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusa. A szavazás nagy többséggel fosztotta meg tisztségétől az alelnököt, de pontos számokat nem közöltek. Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke annyit mondott: a leváltott vezető más álláspontot képvisel, mint amit a kongresszus akar. Pécsi Ágnes a Lengyel Gyula Szakközépiskola tanáraként többször szervezett tiltakozó akciókat az intézmény megmentéséért.

Ausztriában már csak megfigyelésre tartanak kórházban 3 diákot a budapesti iskolabusz balesetének 32 sérültje közül. Polacskó Dániel, a sítábor szervezője emlékeztetett: szombat délelőtt letért az útról, felborult, és egy 5 méter mély árokba csúszott a magyar turistabusz Karintia tartományban. Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul az InfoRádióban elmondta: a járművön a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium 61 tanulója, 4 tanár és 17 egykori diák utazott. A busz Schönfeldből indult és egy közeli síterep felé tartott. A járművön nem volt hólánc, pedig ilyen útviszonyok mellett az kötelező Ausztriában.

Hollandiában felbomlott a kormánykoalíció, miután a két legnagyobb pártja a szombat hajnalig tartó tárgyalásokon sem tudott megegyezni az elvben idén lejáró afganisztáni katonai misszióról. A kabinetből a második legnagyobb erő, a szociáldemokrata Munkapárt válik ki. Jan Peter Balkenende kormányfő Kereszténydemokrata Tömörülése a maradó Keresztény Unióval együtt sem birtokol a kormányzáshoz elegendő többséget. A mintegy 1600 fős holland misszió - a NATO afganisztáni küldetésének keretében - nehéz helyszínen, a déli Uruzgán tartományban tevékenykedik, és 2006 óta húsznál több katonát vesztett.

Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. A Méz című című alkotás egy anatóliai gyermek életén keresztül a környezetre leselkedő veszélyeket mutatja be. Az idén 60 éves Berlinale történetében 46 év óta először kapott török film ismét Arany Medvét. A nemzetközi zsűri a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a svájci házi őrizetben lévő Roman Polanskinak ítélte, a The Ghost Writer (Szellemíró) című filmjéért.

Az Egyesült Államokban elhunyt Alexander Haig egykori amerikai külügyminiszter, aki Ronald Reagan elnök idején töltötte be a posztot. A család közlése szerint a 85 éves politikus egy baltimore-i kórházban halt meg egy fertőzés szövődményei miatt. Alexander Haig tábornok katonai karrierje csúcspontját a NATO-nál érte el a szövetségesek európai haderejének főparancsnokaként.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×