Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.81
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Milliókért védték Gyurcsányt - lapszemle

Egy budapesti ügyvédi irodának 45 ezer forintos órabért fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal, hogy Gyurcsány Ferencet védje az őszödi beszédben említett hazugságok és adateltitkolások miatt ellene indított perben - írja a Magyar Nemzet.

A megbízási szerződést 2007-ben kötötték a Kovács Kázmér Ügyvédi Irodával, amelynek a MEH közel nyolc millió forintot fizetett ki. A lap megkeresésére Kovács Kázmér ügyvéd elmondta, hogy a szerződés már megszűnt a MeH-hel, így nem tudja, jelenleg ki védi a perben a volt miniszterelnököt. A bírósági ügy márciusban folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán.

A Népszabadság arról ír, hogy az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény a Lágymányosi-öböl fejlesztésekor lebonyolított ingatlanügyletek során, így Újbuda baloldali vezetése nem vádolható hűtlen kezeléssel. A lap szerint keresztülhúzhatja a XI. kerületi Fidesz számításait az a két, tavaly nyár végén született, nyomozást megszüntető határozat, amelyet eddig a hatóságok éppúgy eltitkoltak a nyilvánosság elől, mint a feljelentő, Schneller Domokos, az ellenzéki párt helyi képviselője.

Az Index egy időseknek indított internetes tanfolyamról számol be. Azt írják, ahogy öregszik a társadalom, úgy válik egyre fontosabbá, hogy az idősek minél tovább aktívak maradjanak - ez nemcsak a fiataloknak jó, hanem az időseknek is, mert így tovább maradnak a munkaerőpiacon, és nem unatkoznak annyit. De hatvan fölött elkezdeni ismerkedni az egérrel, a Skype-pal meg a YouTube-bal a legszebb, egyben a legnagyobb kihívások közé tartozik.

A Napi Gazdaság elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy a Fiathoz tartozó Alfa Romeo márka túlélésének egyedüli esélye, ha megszüntetik prémium státusát és tömegautóvá teszik. Az anyavállalatnál nem titkolják, hogy elegük van az 1986-ban a cég tulajdonába került márka vergődéséből: a vállalat ugyan nem ad meg részletes adatokat, de elemzők szerint az Alfa évek óta csak nyeli a pénzt.

A Világgazdaság arról ír, hogy katasztrofálisan indult a szezon a magyarországi sípályák számára a karácsonyi melegfront miatt, azóta azonban szinte minden hét végén tömegek lepik el a téli sportközpontokat. Mindezek fényében a nagyobb üzemeltetők az idei szezonban nullszaldó körüli eredményre számítanak.

A penzcentrum.hu beszámol arról, hogy bár duplájára nőtt januárban a bejelentett új állások száma decemberhez képest, mégis több lett a nyilvántartott álláskeresők száma, már 653 ezren vannak munka nélkül A harmincezer bejelentett állásból húszezer támogatott állás - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) januári munkaerő-piaci adataiból. A legnagyobb arányban az állásukat elsősorban az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás, a mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, az építőipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás és a kereskedelem, járműjavítás területén dolgozók vesztették el januárban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×